5.fejezet~ Hova tesz a Teszlek Süveg?

   -Gyertek utánunk!- szólt unott hangon a vadőr. Nekidőlt az óriási faajtónak amit én biztosan nem tudnék kinyitni. A kapu kitárult, a rengeteg gólya beözönlött az ajtón. Látszott a szemükön, hogy nagyon izgulnak, vajon hova teszi őket a Teszlek Süveg?  Én tudom, hogy a Griffendélbe kerülök. Az anyám, az apám, testvérem, a nagynénim, a nagybácsim, az unokatestvérem, szóval mindenki a családból Griffendéles. A szüleim lefejeznének ha nem ugyanolyan lennék mint ők.
    A kastély belülről, egy szóval szürke volt. Unalmas, a falakra ráférne egy festés és én sehol sem látom a mozgó képeket. Szóval, Hugo erről is hazudott. A belmagasság legalább hat méter, talán óriások is járnak ide.
    Megérkeztünk a nagyterem elé, a két tanár hirtelen megtorpant.
- Szóval, tisztázzunk egy-két szabályt!- szólalt meg a vadőr.- Amint beléptünk a nagyterembe, ti mind csöndben maradtok. Lesz pár dolog amitől esetleg megijedthettek. Például a kísértetek, a mozgó festmények, ilyenek. Kérem ne kiáltozzatok össze-vissza, ezek a dolgok itt teljesen természetesek. Aztán, sorolni fogják a neveteket, nektek ki kell menni és Mrs. Johnson a fejetekre helyezi a Teszlek Süveget, nektek csak végig kell hallgatni, ahogy eldönti melyik házba kerülsz. Van még valami mondanivalója Longbottom professzor?
- Nem nincsen. Mindent elmondtál.
- Hát akkor, sok sikert!- kitárult az ajtó, a többi tanuló már ott ült a saját asztalánál.Mindenki ránk nézett, néhányan nevettek is a furcsa arckifejezésünkön. A plafonon felhők voltak megfestve, amik ráadásul mozogtak is. A termet a lebegő gyertyák világították meg. A falakon az eddigi igazgatók portréjai csüngtek. Néhány közülük ránk mosolygott, valamelyik pedig aludt. A négy asztal fölött kísértetek repdestek és hevesen beszélgettek az ott ülőkkel. Minket egy üres padra tereltek.
     Tanárai asztalnál kilenc tanár ült, középen pedig Minerva McGalagony, már nagyon öreg , legalább
 kilencven éves. De neki a Roxfort az élete.
- Köszöntelek benneteket elsőévesek!- állt fel székéből az igazgató nő.- Nem szeretném sokáig húzni az időt, így azt mondom, kezdjük el a szertartást!
     A vadőr elkezdte a névsorolvasást. Az első lány a Hugrabugba került, a társai pacsit adtak neki, megölelték és helyet ajánlottak maguk mellet. A második és a harmadik fiú is a Hollóhátba került. Tovább nem voltam képes figyelni, kezdtem izgulni. De én biztosan a Griffendélbe kerülök. Valami azt súgta, hogy nem lenne olyan jó, ha oda tenne a Teszlek Süveg. Mi van akkor ha a barátaim esetleg másik házba kerülnek?
- Kharon Denem!- a teremben hirtelen néma csönd lett és Kharon elindult a tömegen keresztül Johnson professzor felé. - Csücsülj le!- Mrs. Johnson ráhelyezte a fejére a Süveget:
- Denem? Van valami közöd Tom Denemhez? Hallod fiacskám?
- Igen.- sütötte le a szemét.
- Öhhh, jól van. Ne félj, már eldöntöttem hova kerülsz: Mardekár!- Kharon lehajtott fejjel elindult az asztal felé. Jaj, ne! Az egyetlen barátom is oda kerül ahová nekem nem szabad.
     Néhány perc múlva meghallottam a nevem. A Mardekárosok felnevettek a Weasley hallatán. Én kiszökdeltem a székhez. Angelina Johnson tanárnő pedig a fejemre tette a kalapot.
- Weasley? Biztos ez?
- Igen, teljesen.
- Hova szeretnél kerülni, kislány?
- Mondja meg maga!- senkivel nem csinálta ezt bezzeg velem igen.
- Jól van. Meglepődnél ha azt mondanám, hogy öhh Griffendél?
- Nem kicsit sem.
- Ha azt mondanám, hogy Mardekár?
- Igen, nagyon.
- Akkor legyen Mardekár. Meglepődtél?
- Öhhhh, igen, ja.- mi lesz így velem? Mit szólnak majd anyáék?

4. fejezet~ Érkezés a Roxfortba

   Próbálok úgy lelépni az expresszről, hogy amikor körbenézek, ne találkozzak Hugo, Alby,és James szúrós pillantásával. Mondjuk James mindig az én pártomat fogja a vitákban, de mivel ha a Roxfortban lányokkal lóg akkor nem lesznek barátai. Ezzel a szöveggel próbált lerázni erre a tanévre. Szóval, most azért van inkább velük, hogy nehogy véletlenül valaki meglássa egy lány társaságában.
    Ahogy leugrok a vonat lépcsőjéről, próbálok sehová sem nézni. Erősen bámulom a lábfejem ahogy a csomagtér felé baktatok, reménykedve abban, hogy mindenki kitér az utamból aki csak elém kerül. Nincs sok bőrönd már a csomagtartóban így könnyen megtalálom a sajátomat. Most csak a ruháimat és a tankönyveimet hoztam magammal a vonatra, mert anyáék megígérték, hogy Karát -ot, a baglyomat utánam eresztik. Nem akartam szegénykét kitenni ennek a hosszú utazásnak. Nagyon nem bírja a bezártságot, szerintem szétrágta volna a kalitkáját félúton. Remélem anyáék hamar utánam engedik, mert már hiányzik.
     Hova tűnhetett Kharon? Az előbb még biztosan itt volt mögöttem. Mindegy, úgyis megtalálom majd. Elkezdek sétálni a nagy csapat gólya után, akik a csónakokhoz igyekeznek. Néha lábujjhegyre emelkedek, hátha meglátom Kharon-t. Végre, meg van! Jaj ne, ne, ne! Malfoy már megint zaklatja, vajon most mi a baja?
- Megigéred nekem, hogy nem a Mardekárba kerülsz?- lökte meg Malfoy, Kharon-t aki majdnem beesett a sínek közé.
- Öhh, ig...- szegény fiú. Nem hagyom, hogy bántsák ezek a férgek!
- Nem, nem ígéri meg.- léptem Kharon elé, nehogy megint ellökjék.
- Pofa be, kiscsaj!- szólt oda nekem az egyik csatlós.
    - Mi a gond gyerekek?- lépett oda hozzánk egy kicsit pufi, de kedves arcú tanár. Egyből felismertem: Neville Longbottom, a szüleim régi barátja. Mi, Potter-ék és Neville gyerekei: Claude és Benton, nagyon sokat voltunk együtt, addig amíg ők el nem kezdtek járni a Roxfortba. Claude két évvel idősebb nálam, Benton pedig három. Nagyon szeretem őket, csak ritkán látom Longbottomékat. mindketten Griffendélesek, pedig akár a Hugrabugba is kerülhettek volna, mert az anyukájuk, Luna abban a házban volt. De rég láttam már őket.
- Neville bácsi! - kiáltottam és legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de az elég furcsán nézett volna ki.
- Oh, szia Rosie! De jó, hogy látlak! Milyen nagy lány vagy!- hirtelen, mosolygós arca elkomorult.- Itt az iskolában, csak Longbottom proffesszornak hívhatsz. Megértetted?
- Hát persze, Longbottom professzor!- mosolyogtam.
- Na jó, gyertek!- intett kezével a tanár úr. Beültetett engem, Kharont és még egy lányt meg egy fiút az egyik csónakba. Szerencsére Scorpiusék már másodévesek, így ők nem jöttek velünk.
- Viszontlátásra, Longbottom professzor!- köszöntem.
- Majd találkozunk!- integetett Neville, aztán már fordult is a következő diákokhoz.
    - Szasztok, Daniel Wood vagyok!- szólalt meg hirtelen a velem szemben ülő fiú és kezet nyújtott Kharon-nak.
- Én Kharon.- hajtotta le a fejét.
- Rosie Weasley.- ránéztem Kharonra, hogy ne szégyellősködjön, de ő nem figyelt, így megkérdeztem a lánytól:- Téged hogy hívnak?
- Mégis mi közöd van hozzá?
- Jaj, bocsánat.- mekkora bunkó ez a csaj.
- Zafira Black.- mosolyodott el a lány. Daniel Wood felettéb különös arccal nézett rá, amint kimondta a nevét.
- Nagyon vicces volt.- jelentettem ki ironikusan.
- Szerintem is.- nevetett Zafira gyöngyöző kacajjal. Ennyire röhejes lennék?- Nyugi már, csak ugratlak.- kacsintott.
- Akkor jó.- közben megérkeztünk a túlpartra.
- A nagyteremben talizunk.- vigyorgott Zafira, aztán kiugrott a csónakból. Mi követtük a példáját és beálltunk a többi gólya mögé. Lassan megérkezett mindenki és ámuldozva bámulták a kastély épületét. Az utolsó csónakkal megérkezett Neville és a Roxfort vadőre: Marc Trewley.

- Köszöntelek titeket a Roxfortban!
   

3.fejezet~ Ki is ez a Kharon valójában?

- Nyugi van, Denem!- úgy tűnt, most már nincs akkora pofája Scorpiusnak.
- Nyugodt lennék, ha elmennél innen!
- Scorpius, szerintem menjünk!- szólt oda neki a barna hajú csatlósa.
- Oké fiúk, menjünk! Úgy tűnik Denem kicsit betépett.- Scorpius hű szolgái hangosan felnevettek, aztán továbbmentek.
   - Jól vagy?- kérdezte váratlanul Kharon.
- Én? Nekem semmi bajom, de téged alaposan megaláztak.
- Már hozzászoktam.
- Hogy érted?
- Otthon folyton ezt csinálja, de azt már nem viselem el ha másokat piszkál.
- Testvérek vagytok?
- Nem, csak a szülei neveltek fel, mert a sajátjaim meghaltak.
- Részvétem. - Denem nem tűnt túl szomorúnak ezért témát váltottam.-Melyik házban vagy? Griffendél?
- Nem tudom. Most jövök először a Roxfortba.- valószínűleg csak viccel.
- Na, komolyan kérdezem?
- Én meg komolyan mondom, hogy még csak elsős leszek. Malfoy-ék szégyelltek engem, elrejtettek a pincébe amikor vendég jött hozzájuk. Nem csoda, hogy senki sem tudott a létezésemről. Már legalább harmadikosnak kéne lennem.
- Akkor mégis, hogyan jöttek rá, hogy van egy másik varázsló a házban?
- Nagyon sokat varázsoltam a szobámban és ezt észrevették a Mágiaügyi Minisztériumban, mármint azt, hogy kiskorú varázslónak a bűbáját észleltek a házban de Scorpius nem varázsolhatott az iskolán kivűl, ráadásul év közben nem is volt itthon. Kiküldtek a Minisztériumból egy Granger nevű nőt, aki eljött beszélgetni Malfoy-ékkal. Dörömböltem a pince ajtaján, hogy meghalljon, pedig Draco szólt is nekem, hogy legyek végig néma csöndben. Aztán megtalált a nő, szólt a Roxfortnak, ők pedig fölvettek. Ilyen egyszerű!- mosolygott Denem.
- Fura vagy, de legalább nem unal...
- Sziasztok fiúk-lányok! Köszöntelek titeket a Roxfort Expresszen! Hamarosan megérkezünk a célállomáshoz! Kérem, öltözzenek át az iskolai egyenruhába! További jó tanévet!- visszhangzott az egész vonaton. Fölvettük a talárjainkat, neki szakadt volt és látszott rajta, hogy eredetileg drága anyagú, fekete köpeny volt de most már elfakult és kikopott. Nekem egy sötétlila és fekete közötti árnyalatú, selyemből készült talárom volt. Anya ragaszkodott hozzá, hogy az első évemben szép, drága ruhát viseljek. Kicsit szégyelltem magamat Kharon mellet, mert "kérkedtem" azzal, hogy gazdagok vagyunk.
   A vonat szépen lassan begurult az iskola állomására. A gyerekek egymást lökdösték az ajtóknál, hogy minél hamarabb elkezdhessék a tanévet. A kis stréberek. Én inkább megvárom ameddig mindenki kiözönlik, aztán szépen, nyugodtan leszállok a vonatról. Kharon azt mondta, hogy nem bírja a tömeget, így ő is velem tart.
   Hugo mindig azt mondta, hogy ennél a kastélynál nincsen szebb dolog a földön, pedig nem is olyan gyönyörű. Legalábbis annál nem szebb mint amilyennek képzeltem.

     

2.fejezet~Verekedés a vonaton

        Nem szerettem volna Hugo-val és a két Potter-rel ülni egy kabinban a veszekedés után, úgyhogy a másik kocsiba szálltam fel. Hosszas sétálgatás után végre találtam egy teljesen üres ülőhelyet. Mivel nem volt ott senki, így levettem a cipőmet és föltettem a lábam, a mellettem lévő két székre, aztán előkaptam az egyik tankönyvemet és elkezdtem dekorálni a lapokat. Még alig firkáltam tele az első három oldalt, mikor az ajtó kitárult. Egy szénfekete hajú, magas, rongyos ruhákat viselő fiú lépett be rajta.
- Öhh, szia! Leülhetek?- motyogta bizonytalanul.
- Ja, persze.- levettem a két lábam az ülésekről, aztán úgy tettem, mintha nagyon figyelnék arra, hogy mit rajzolok a könyvembe. Ő természetesen a tőlem legtávolabbi helyre ült le. Hogyan is gondoltam, hogy egy olyan fiú aki még köszönni sem mer nekem, az mellém fog letelepedni.
        Nem volt semmi dolga, csak nézett ki a fejéből. Egy idő után már kicsit zavart a csönd és úgy határoztam, hogy szóra bírom. Éppen szóra nyitottam a számat, mikor négy fiú haladt el a kabinunk előtt. A harmadik, a sötétszőke hajú, bekukkantott az üvegajtón, aztán odaszólt a legelőbb lévőnek.
- Nézd, Scorpius! Itt van a kis Denem!- Scorpius? Honnan ismerős nekem ez a név? Hát persze, az a Mardekáros fiú akiről Hugo olyan sokat beszélt. Valami Draco Malfoy fia, nem hinném, hogy normális egy olyan ember aki Scorpius-nak nevezi el a gyerekét. Nagyon vicces név!
- Csá Kharon! Ki az új barátnőd?- a tejfölszőke Scorpius, arrogánsan eltolta az ajtót és "véletlenül" belerúgott a fekete hajú fiúba. Az meg nem szólt semmit, csak ült ott könnyes szemmel.
- Már bocsi, de azt se tudom, hogy hívják!- vetettem oda Scorpius-nak.
- Jól van, nyugika!- fuu, de idegesítő hangja van. Ráadásul, mi az a nyugika? Már utálom ezt a gyereket!
- Maradjál már!- Valamiért ingerült lettem, pedig nem szoktam ilyen hirtelen haragúként viselkedni.
- Tüzes csajszi! Jót fogtál ki Denem!- rákacsintott a sötét hajú fiúra, akit állítólag Denem-nek hívtak.
- Hagyj már minket békén!- hirtelen felkiáltott az eddig néma fiúcska.
- Szuper! Akkor Kharon átpasszolt nekem!- leült a mellettem lévő székre és átkarolt. Ó, bárcsak még ott lenne a lábam, hogy ez ne történjen meg. Eléggé elvörösödhettem, mert Scorpius csatlósai hangosan röhögtek.
- Vidd innen a mocskos kezed, te senki!
- Nyugi, cica!- Majdnem odarókáztam az ölébe, hogy meri nekem azt mondani, hogy cica?!
- Nem látod, hogy nem szeretné?- szólt oda neki Denem.
- Felbátorodtunk, Kharon?
- Mondjuk úgy! Engedd el!- Kharon Denem fölpattant a székéről és felénk indult. Scorpius még mindig nem engedett el, sőt egyre erősebben szorított.- Engedd el!- most már szinte ordított. Amikor meglátta, hogy Scorpius tenyere még mindig az én vállamon nyugszik, megfogta a polója nyakát és felrántotta az ülésről. Majdnem elnevettem magam Scorpius arca láttán, de ahhoz most túl komoly volt a helyzet.