A jövő halálfalói

Bocsi, hogy régen írtam, de kaptam két díjat, elkezdtem egy új blogot, úgyhogy nagyon, nagyon sajnálom, de itt van.
- Szóljunk a többieknek!- mondtam neki.- Embere...
- Sssh!
- Mi van?
- Gyere, mondanom kell valamit!
Szaladtunk ki a faajtón, aztán berohantunk az egyik terembe. A plafonról színes üvegfiolák lógtak le, a terem közepén pedig egy nagy üst állt. Ez valószínűleg a bájitaltan terem.
- Szóval, Rose! igérd meg, hogy senkinek nem mondod el!
- Oké, miról van szó?
- Gondolom sejted kinek a gyereke vagyok...- miközben ezt mondta, végig a plafont pásztázta tekintetével.
- Hááát...
- Tom Denem, Voldemort. Ismerős?
- De az nem lehet! Ő már rég meghalt!
- Egy varázslat szüleménye vagyok. Az anyám készített, Bellatrix Lestrange, és úgy gondolta, hogy legyen Voldemort az apa, de mivel tudjuk anyám őrült volt, nem gondolta végig mi lesz belőle. Nagyon lassan növekszem és fejlődök, de ez most teljesen mindegy... Engem tisztelnek azért, mert az apám volt Voldemort, így azt hiszik, én is olyan vagyok mint ő.
- Mit akarsz ezzel?
- Bevettek egy szövetse
gbe, ami arról szól, hogy uraljuk a világot. A jövő halálfalóinak nevezzük magunkat. Arra gondoltam, hogy esetleg belephetnel. Na, mit gondolsz? -kerdezte remült arccal.
- Azt, hogy nem vagy normális. Miert leptel be ide? Te nem vagy ilyen!
- De Rosie! Itt tisztelnek! Nem bántanak!
- Jól van, de mi köze van ennek a mostani helyzethez?
- Csaak, annyi, hogy mindegy...
- Nem mindegy!
- Ezek a szörnyek az en fejemből pattantak ki. Az tetszik bennük, hogy alattomosan megbabonázzák az embert, aztán amikor senki sem számít rá, az erejük lecsap mindenkire.
- Te aljas disznó! Olyan vagy mint az apád, bármit mondhatsz!
Ki akartam szaladni a teremből, de Kharon lefogta.
- Csatlakozz hozzánk!- súgta a fülembe.

Díj #1

Köszönöm a díjat Dorothy Reed-nek, a Negyedik NagyMészárlás című Éhezők Viadala ff írójának.

Szabályok:

1. Köszönd  meg a díjat annak, akitől kaptad, és linkeld be a blogját!

2. Válaszolj öt kérdésre, ami a díjhoz jár!    

3. Olvasd el az első öt fejezetet, illetve az utolsó fejezetet annak a blogján, akitől a díjat kaptad!

4. Mondj véleményt a blogról!  

5. Írd le, kiknek ajánlod a blogot!

6. Küldd tovább a díjat 5 embernek! nézd meg, hogy megkapta-e már a díjat, és ha igen, ne küldd el neki!

5 kérdés, 5 válasz:

1. Miről szólt az első írásod/történeted/novellád, és mikor írtad?

Azt hiszem fogalmazásórán kellet írni egy olyan mesét, amihez megvolt adva, hogy milyen szavaknak kötelező benne lenniük. Nagyon cukin írtam 3-ban!

2. Milyen érzések töltöttek el, amikor megírtad és közzétetted az első fejezetet/bejegyzést a blogodon?

Izgultam, hogy fogják-e olvasni. Nagyon ideges voltam, hogy mi sül ki belőle.

3. Ki írta az első kommentet a blogodhoz, és mi volt az? Mire gondoltál, amikor elolvastad? 

Szia! 

Ez nagyon jól sikerült! Hihetetlen nagy Harry Potter imádó vagyok, és, hogy most olvashattam a HarryxGinny, és RonxHermione fic-et, nagyon örülök, ez érdekes, alig várom a következőt!
Alexa M.

Annyira örültem neki, hogy olvassák, mert az előző blogomban nagyon kevés megjegyzést írtak. Igazán meglepődtem.

4. Mi ihlette a történetedet? Honnan jött a blogod alapötlete? 

Sokszor amikor unatkozok, akkor elkezdek hülyeségeken gondolkodni és egyszer eszembe jutott, hogy mi lenne, ha Voldemortnak lenne egy gyereke. A blogot természetesen a Harry Potter c. könyv és film alapján írtam.

5 Mit jelent számodra az írás?

Ha nem lenne, akkor szerintem depressziós lennék! Imádok írni, akkor is ha nem olvassák, mert így megszabadulhatok a rossz érzéseimtől.

Véleményem a Negyedik NagyMészárlás blogról:

Igényesen megírt, izgalmas fanfiction. A szereplők ügyesen ki vannak dolgozva, kritikát nem tudok mondani.

Kinek ajánlom?

Egyaránt annak akik ismerik az Éhezők Viadalát és annak aki nem. Mindenkinek!

Az en díjazottjaim:

1. Dominique Know- Egy Senki naplója

2.  Babu Miriel- Celkeresztben

3.  Nemeth Barby- Edes elet

4.  Nonci- Stockholm syndrome (Zayn Malik ff)

5.   Lexy Sy- Dobozba zárt szerelem

9.fejezet~ Megmentők lettünk?

A fiú szeme lecsukódott, aztán hirtelen a földre rogyott.
- Meghalt?- kerdeztem ijedten.
- Nem, csak elszundikált.- kacsintott a lány.- Gyere már!
Elszaladtunk a folyosó vegere, ő berúgta a legutolsó ajtót es berohant.
- Zoe! Mit csinálsz te itt?- hallatszott a kiáltozás a szobából.- Pete meg fog ölni!
- Elkábitottam, bár nem tudom meddig tart, úgyhogy gyertek!
- Hogy csináltad?
- Ő segíte... Weasley hol vagy?
 Most hozzám szólt?- gondoltam. - Mondjuk, milyen másik Weasleynek szólt volna?
- Itt vagyok...- leptem be a szobaba. A falak sárgák voltak es piszkosak. Egy apró TV volt elhelyezve a komódon. A szoba közepen egy alacsony asztal volt, körülötte három ágy összezsúfolva. Mindegyiken ült egy idősebb fiú, akiken csak egy rövid pizsamanadrág volt. Mindegyiknek egeszen kidolgozott felsőteste volt es fürkeszve figyeltek.
- Ez segített neked?
- Már bocs, de nem ez hanem ő.- szólt Zoe, es rám mosolygott.- De most már húzzunk el innen jó gyorsan.
Az aranybarna hajú fiú fölugrott es odasetalt Zoe-hoz.
- Jaj, Jackson, úgy feltem.
- Nincs semmi gond, most már itt vagyok, majd megvedelek.
A másik ket srác ott toporzekolt a pár mögött, es láthatólag idegesek voltak. A magasabbik rájuk kiabált:
- Jól van, cupp, cupp, cupp, oke. Menjünk már!
Elindultunk. Igazából olyan kínosan ereztem magamat közöttük. Olyan kicsi, tapasztalatlan, hülye kisgólyának számitottam.
- Baj van Weasley?- kerdezte az alacsony fiú.
- Jaa, nem, Csak annyi, hogy öhh nem kellene szólni a többieknek?
- Hát de.- vakarta a fejet. - Srácok!
- Mi van tesó?- nezett hátra Jackson, aki erősen szorította Zoe kezet.
- Mondjuk meg a többieknek, hogy kijöhetnek!
Egyenkent kinyitottuk az ajtókat, aztán bekiabáltuk, hogy gyorsan meneküljenek. En nem mertem, mert rettegetem, hogy újra ártatlan hullákat kell látnom, akik igazábol semmit nem tehettek. Ahogy vegeztunk, gyorsan lerohantunk a lepcson aztán futottunk a Nagyteremhez. Gondolom ide kell jönni veszhelyzetkor.
     Rengetegen voltak már lent. Sokan sírtak, de voltak olyanok akik jókedvűen társalogtak. Nem volt a teremben tanár, ami kicsit aggasztott. Nem azert, mert annyira hiányolnám a tanításukat. De nem szeretnem, hogy meghaljanak, pláne nem így.
      Leültünk a Mardekár asztalához, ahol a legtöbben voltak. Közöttük Zoe barátnői, akik nem akartak neki segíteni. Ők szomorúan neztek rá, de Zoe rájuk sem hederített. Mentem volna az elsősökhöz amikor Jackson rám szólt.
- Maradj Weasley! Ennyi csak jár neked, azután, hogy megmentettel minket.
- Gyere, te kis megmentő!
- Hogy hívnak? Mármint mi a keresztneved?- kerdezte az egyik fiú.
- Rose.
- Szep nev. Engem Robnak,hívnak.- mondta az alacsony srác, aztán rámutatott a mellette ülőre.- Ő Justin, ő Jackson, ő pedig Zoe. Köszi, hogy segítettetek.
Az ajtón Kharon futott be, es meg nehany fiú. Odajött az asztalunkhoz es a fülembe súgta.
- Pete fölkelt, es idetart.

Boldog Karácsonyt Drága Olvasóim!

      Sziasztok! Gondolom, hogy nem baj ha Karácsonykor kicsit szünetelek. Köszönöm, hogy ennyien olvassátok a blogot. Nelkületek, már regen abbahagytam volna a blogolást. Mindenkinek nagyon köszönöm aki megjegyzest írt a fejezetekhez, mert ezzel tudom, mit rontottam el, meg azt, hogy mit nem. A legjobban pedig azoknak köszönöm, akik föliratkoztak. Mindig amikor látom, hogy újabb feliratkozóm van,  a saját erzeketlen kis lelkem is repdesni kezd. Most már 15-en vagytok, amit sokszor el sem hiszek. Szóval, mindenkinek Boldog Roxfortos Karácsonyt!

8.fejezet~Találkozás az őrülttel

  -Örülj, hogy segítek!- mondtam durcásan.
- Kuss!
- De...
- Mondom kuss! Neked csak annyi lesz a dolgod, hogy ideállsz a lepcsőhöz aztán megpróbálod idecsalni Pete- et.
- Ki az a Pete?
- Az a fiú akit tegnap kiválasztottak a Gondolatsötetítők!
- Jaaaa. Mik?
- Öhh, hát semmi. Mindegy.
- Jól van, azt hiszem tudom miről beszélsz, azokról a szörnyekről.
- Aha. Szóval, te kicsábítod ide Pete-et en pedig hátulról küldök rá egy Bódító bűbájt. Ok?
-Oke.
Odasétáltunk lábujjhegyen az egyik szürke tölgyajtóhoz. A lány kinyitotta. én benéztem. A szoba üresebb volt mint a sajátunk, csak negy ágy es hozzá három ejjeliszekreny. Az ágyakban mozdulatlan fiúk feküdtek, akikről elhidtem volna, hogy alszanak, ha nem látnám a mozdulatlan takarójukat, ami azt jelzi, hogy nem lelegeznek.
    Nem bírtam tovább nezni őket tovább, ezert hangosan becsaptam az ajtót.
- Ez jó ötlet!- kiáltott fel a lány.
- Megis mi?
- Csapd be újra!
- Hááát..
- Most!
Megfogtam az ajtó kilincset, kinyitottam es ügyeltem arra, hogy ne lássak semmit, aztán becsaptam.
- Újra!
Megismeteltem, ő pedig elfutott egy kőoszlop möge. Újra becsaptam, aztán megint. Hirtelen kinyílt az egyik tölgyajtó es kiugrott rajta egy fiú. Magas, sötetszőke hajú es egeszen jókepű volt. Az a fiú, akit tegnap körbefogtak azok a Gondolatsötetítők, vagy mik. De most más volt. Bújkált valami őrület a szemeben, amitől felettebb megijedtem.
- Ne csapkodj!- förmedt rám. Rápillantottam a lányra aki valami olyasmit mutogatott, hogy kiabáljak.
-Öhhh, hát azt csinálok amit akarok!
- Nem!
-De!
Előrántotta a pálcáját es rám szegezte.
- Segíts már!- kiabáltam a lánynak. Kiugrott az oszlop mögül, aztán gyorsan elhadarta a bűbájt.
- Somnum!

7. fejezet~ Véres éjfél

     - Majd én eltakarítom a hullát!- jelentkezett egy ezüstösszőke hajú lány az asztalunktól, mindezt olyan örömmel mondta, mintha semmi nem történt volna az elmúlt percekben. Egy fiú jelentkezett volna a Griffendéltől, de Kharon megelőzte.
- Én segítek!- mondta vigyorogva.
- Te meg mit csinálsz?- kérdeztem tőle.
- Semmit.
Kharon és a lány fölállt, aztán odamentek a halott férfihoz. Mi megvártuk, hogy minél messzebre vigyék a hullát, aztán szépen sorjában kivonultunk az ajtón.
       A felsőévesek hosszú folyosókon és vándorló lépcsőkön vezettek minket végig. Senki sem bámészkodott vagy sikítozott amikor megláttuk az élő portrékat, meg hasonló varázslatos tárgyakat. Mindenkit teljesen lesokkolt a nagyteremben történt. Egy ember meghalt akit én nem is ismerek, lehet, hogy csak nekem gyanús, de a szörnyetegek nem szoktak csak úgy porrá válni. Most csak szeretnék lefeküdni és elfelejteni ezt az egészet.
      Odaértünk egy szürke kőfalhoz és hirtelen megtorpantunk. Gondolom itt lehet átjutni a Mardekárosok klubhelyiségébe.
- Szóval, hogy itt átjussatok... Ezt a gólyáknak mondom... Azt kell mondanotok, hogy baziliszkusz.- a kőfal téglái szépen eltűntek, mintha eddig ott se lettek volna. Amint mindenki belépett a helyiségbe, a fal megint teljes lett. A Mardekár ház eléggé egyhangú.  Falak szürkék voltak, néhány helyen egy vitrin amiben a serlegek voltak elhelyezve. A kandallóban zöld tűz égett és fölötte egy sál amibe a ház neve volt hímezve. Ezen a két dolgon kívül minden egyszínű volt. A kanapé, a falak,  a dohányzóasztal, a szőnyeg, a könyvespolcok.
        - A csajok húzzanak a lányok hálókörletébe, a fiúk pedig a sajátjukba!- mondta a fiú aki eddig is irányított minket. Mi fölmentünk a jobb oldali lépcsőn aztán szétosztottak minket a szobákba. Végre aludhatok! Lefeküdtem a puha baldachinos ágyba és elaludtam.
           Arra ébredtem, hogy a valaki rázza az ágyamat:
- Kelj fel Weasley!
- Mi van?
- Ébredj fel! Peter Haully, akit kiválasztottak azok a lények, meg akar mindenkit ölni!- eddig nem nyitottam ki a szemem, de ezt nem hittem el. Egy fekete hajú, világitó zöld szemű lány keltegetett engem. Felpattantam az ágyamból.
Vajon hova raktam tegnap a taláromat?- néztem körbe.
- Mit keresel?
- Az egyenruhámat.
- Teljesen megőrültél? Menekülnünk kell, nyugodtan maradhatsz pizsamában is. Ha túl éled ezt az egészet akkor úgyis átválthatod, ha mehalsz akkor meg senkit nem fog érdekelni, hogy miben voltál amikor megöltek. - mondta úgy, mintha óvodás lennék. Aztán a többiek felé fordult és megemelte a hangját.- Menjünk, segítsünk a fiúknak!

- De most inkább mentsük meg magunkat.- szólalt meg egy másik idősebb lány.
- Egoista ribi! - kiabált a feketehajú csaj.
- Ez kicsit túlzás volt.
- Bocsi, de tudod, nekem ott van Jackson. Nem hagyhatom, hogy az a hülye Pete megölje.- lihegett. Most már szaladtunk a lépcsőn és csatlakozott hozzánk még pár felsős.- Nekik nincsen menekülési esélyük,  lehetőségük. Csak el kéne terelni a figyelmét. Kérlek, segítsetek.Nektek is van pasitok, vagy legalább fiú barátotok esetleg tesótok.
- Nem tudom, lehet hogy így csak még több ember halna meg.
- Légyszíves! Úgy beszélsz, mintha csak néhány krumpli életéről lenne szó.-  a lány most már sírt. Nagyon szeretheti ezt a Jacksont.
- Zoe, menekülnünk kell, minél távolabb.
- Önzők vagytok, mindannyian. Én megyek megmentem őket! Aki akar jön, aki nem az nem!
- Én esetleg segíthetek?- kérdeztem félénken. Elérkeztünk a klubhelység ajtajához.
- Ez kérdés?
- Öhh, nem.
-Akko jó. Senki más? - a lányok nem mertek Zoe idegesen zöldellő szemébe nézni.- Akkor pápá, ribancok. Valamikor talizunk, vagy nem.
A lányok kiléptek az ajtón, mi pedig rohanni kezdtünk a fiúk klubhelysége felé. A miénkel ellentétbe, az ő lépcsőjükön nem szaladtak ezren lefelé, sőt, teljesen üres volt.
- Tudsz te egyáltalán varázsolni?
- Valamennyire.
- Kábitóbűbáj?
- Nem.
- Agyfurkász?
- Nem.
- Altatóvarázs?
- Nem.
- Akkor igazán jól jártam veled.

6.fejezet~ Azt mondták, hogy itt ez normális

      Leültem a Mardekár asztalához, a hugrabugosokkal ellentétben, ők nem gratuláltak és nem is üdvözöltek  engem. Csak néztek rám bambán. Malfoy arcán gonosz mosoly húzódott, miközben azt vázolta csatlósainak, hogy a Mardekárt egy Weasley nem tudja jól kezelni. De igen! Én majd megmutatom neki, hogy nem csak egy egyszerű vörös hajú csaj vagyok, akin csak úgy röhöghetnek. Nem, nem és nem!
      Éppen amikor fölpattantam a padról, hogy odamenjek Scorpiushoz és adjak neki egy jó nagy pofont, hirtelen kicsapódott a nagyterem óriási faajtaja. McGalagony fölpattant a helyéről és a pálcáját előre szegezte. Egy magas alak suhant be a szobába, nem emberi, de hasonlított rá. Olyan volt mint egy nagyon sötét porfelhő, aminek férfi formája van. Most már az összes tanár feltápászkodott és pálcájukat a lényre szegezték. A diákok rémült arccal néztek a bejárat felé és halkan imádkoztak.
       Az ajtó, megint kinyílt, de most lassan és nyikorogva. Próbáltam kifürkészni, hogy vajon ki nyitotta ki. Kár volt. Az ajtónak egy halott ember támaszkodott, arca sápadt volt és rémült. Szemei felakadtak és nem látszódott benne semmilyen érzés. Nem szabad stresszelnem, azt mondták, hogy itt az ilyen lények teljesen természetesek.
- Gyerekek, pálcákat elő!- parancsolta McGalagony professzor. Mi meg sem mozdultunk, ledermedtünk a félelemtől.- Most azonnal!
Nem mertünk tiltakozni az igazgató parancsával, így mindenki előrántotta a saját pálcáját. Voltak akik egy kis késéssel, de én egyből engedelmeskedtem.
       Hirtelen több mint ötven porfelhő szerű lény suhant át a hulla fölött és közeledett felénk.
- Peribit tenebris!- kiáltották kórusban a diákok és a tanárok kórusban. Persze, mi elsőévesek semmit nem tudtunk csinálni, mivel fogalmunk sincs, hogyan kell varázsolni. Több mint ötszáz fénycsóva szállt a szörnyetegek felé. Néma csönd és feszültség honolt a teremben. A varázslat nem hatott. Furcsa rémültség tükröződött a tanárok arcán.
        A lények öt csoportra osztódtak, mindegyik egy-egy asztalt támadott meg. A tanárok mindenféle varázslatot mondtak, de egyik sem volt hatásos. Az asztalunk végén ültek a legidősebbek. A fiúk próbálták védelmezni a lányokat, hátra küldték őket hozzánk.
        A szörnyetegek hihetetlen dolgot csináltak. Az egyik felsőéves fiút körbefogták és olyan volt mintha beszélnének hozzá. A többiek próbáltak a közelébe férkőzni, de valamilyen energiamező eltaszította azokat akik társukat szerették volna menteni. A lények minden asztalnál kiválasztottak valakit akit elfogtak, és különös hanghullámokat bocsátottak ki feléjük. Ezután következett a legkülönösebb dolog, amire talán senki sem számított. A szörnyek szétszéledtek és porrá váltak. Mégis mi volt ez?

        - Öhh, gyerekek, szerintem mindenki menjen a hálókörletébe és azok a gólyák öhh, akiket még nem osztottak semelyik házba se, azok, hát menjenek a Hollóhát toronyba. Valaki pedig takarítsa el onnan azt a halottat.- szólalt meg Angelina Johnson professzor, aki közvetlen McGalagony mellet ült, aki szintén "beszélt" a szörnyekkel. Johnson tanárnő biztosan észlelte, hogy az igazgatónő most nincs abban az állapotban, hogy megszólaljon.-Gyerünk, gyerünk! Induljatok! A felsőévesek mutassák az utat! Menjetek már!!!- senki sem értette, hogy most mi történt vagy esetleg mi fog történni.