A jövő halálfalói

Bocsi, hogy régen írtam, de kaptam két díjat, elkezdtem egy új blogot, úgyhogy nagyon, nagyon sajnálom, de itt van.
- Szóljunk a többieknek!- mondtam neki.- Embere...
- Sssh!
- Mi van?
- Gyere, mondanom kell valamit!
Szaladtunk ki a faajtón, aztán berohantunk az egyik terembe. A plafonról színes üvegfiolák lógtak le, a terem közepén pedig egy nagy üst állt. Ez valószínűleg a bájitaltan terem.
- Szóval, Rose! igérd meg, hogy senkinek nem mondod el!
- Oké, miról van szó?
- Gondolom sejted kinek a gyereke vagyok...- miközben ezt mondta, végig a plafont pásztázta tekintetével.
- Hááát...
- Tom Denem, Voldemort. Ismerős?
- De az nem lehet! Ő már rég meghalt!
- Egy varázslat szüleménye vagyok. Az anyám készített, Bellatrix Lestrange, és úgy gondolta, hogy legyen Voldemort az apa, de mivel tudjuk anyám őrült volt, nem gondolta végig mi lesz belőle. Nagyon lassan növekszem és fejlődök, de ez most teljesen mindegy... Engem tisztelnek azért, mert az apám volt Voldemort, így azt hiszik, én is olyan vagyok mint ő.
- Mit akarsz ezzel?
- Bevettek egy szövetse
gbe, ami arról szól, hogy uraljuk a világot. A jövő halálfalóinak nevezzük magunkat. Arra gondoltam, hogy esetleg belephetnel. Na, mit gondolsz? -kerdezte remült arccal.
- Azt, hogy nem vagy normális. Miert leptel be ide? Te nem vagy ilyen!
- De Rosie! Itt tisztelnek! Nem bántanak!
- Jól van, de mi köze van ennek a mostani helyzethez?
- Csaak, annyi, hogy mindegy...
- Nem mindegy!
- Ezek a szörnyek az en fejemből pattantak ki. Az tetszik bennük, hogy alattomosan megbabonázzák az embert, aztán amikor senki sem számít rá, az erejük lecsap mindenkire.
- Te aljas disznó! Olyan vagy mint az apád, bármit mondhatsz!
Ki akartam szaladni a teremből, de Kharon lefogta.
- Csatlakozz hozzánk!- súgta a fülembe.