8.fejezet~Találkozás az őrülttel

  -Örülj, hogy segítek!- mondtam durcásan.
- Kuss!
- De...
- Mondom kuss! Neked csak annyi lesz a dolgod, hogy ideállsz a lepcsőhöz aztán megpróbálod idecsalni Pete- et.
- Ki az a Pete?
- Az a fiú akit tegnap kiválasztottak a Gondolatsötetítők!
- Jaaaa. Mik?
- Öhh, hát semmi. Mindegy.
- Jól van, azt hiszem tudom miről beszélsz, azokról a szörnyekről.
- Aha. Szóval, te kicsábítod ide Pete-et en pedig hátulról küldök rá egy Bódító bűbájt. Ok?
-Oke.
Odasétáltunk lábujjhegyen az egyik szürke tölgyajtóhoz. A lány kinyitotta. én benéztem. A szoba üresebb volt mint a sajátunk, csak negy ágy es hozzá három ejjeliszekreny. Az ágyakban mozdulatlan fiúk feküdtek, akikről elhidtem volna, hogy alszanak, ha nem látnám a mozdulatlan takarójukat, ami azt jelzi, hogy nem lelegeznek.
    Nem bírtam tovább nezni őket tovább, ezert hangosan becsaptam az ajtót.
- Ez jó ötlet!- kiáltott fel a lány.
- Megis mi?
- Csapd be újra!
- Hááát..
- Most!
Megfogtam az ajtó kilincset, kinyitottam es ügyeltem arra, hogy ne lássak semmit, aztán becsaptam.
- Újra!
Megismeteltem, ő pedig elfutott egy kőoszlop möge. Újra becsaptam, aztán megint. Hirtelen kinyílt az egyik tölgyajtó es kiugrott rajta egy fiú. Magas, sötetszőke hajú es egeszen jókepű volt. Az a fiú, akit tegnap körbefogtak azok a Gondolatsötetítők, vagy mik. De most más volt. Bújkált valami őrület a szemeben, amitől felettebb megijedtem.
- Ne csapkodj!- förmedt rám. Rápillantottam a lányra aki valami olyasmit mutogatott, hogy kiabáljak.
-Öhhh, hát azt csinálok amit akarok!
- Nem!
-De!
Előrántotta a pálcáját es rám szegezte.
- Segíts már!- kiabáltam a lánynak. Kiugrott az oszlop mögül, aztán gyorsan elhadarta a bűbájt.
- Somnum!