6.fejezet~ Azt mondták, hogy itt ez normális

      Leültem a Mardekár asztalához, a hugrabugosokkal ellentétben, ők nem gratuláltak és nem is üdvözöltek  engem. Csak néztek rám bambán. Malfoy arcán gonosz mosoly húzódott, miközben azt vázolta csatlósainak, hogy a Mardekárt egy Weasley nem tudja jól kezelni. De igen! Én majd megmutatom neki, hogy nem csak egy egyszerű vörös hajú csaj vagyok, akin csak úgy röhöghetnek. Nem, nem és nem!
      Éppen amikor fölpattantam a padról, hogy odamenjek Scorpiushoz és adjak neki egy jó nagy pofont, hirtelen kicsapódott a nagyterem óriási faajtaja. McGalagony fölpattant a helyéről és a pálcáját előre szegezte. Egy magas alak suhant be a szobába, nem emberi, de hasonlított rá. Olyan volt mint egy nagyon sötét porfelhő, aminek férfi formája van. Most már az összes tanár feltápászkodott és pálcájukat a lényre szegezték. A diákok rémült arccal néztek a bejárat felé és halkan imádkoztak.
       Az ajtó, megint kinyílt, de most lassan és nyikorogva. Próbáltam kifürkészni, hogy vajon ki nyitotta ki. Kár volt. Az ajtónak egy halott ember támaszkodott, arca sápadt volt és rémült. Szemei felakadtak és nem látszódott benne semmilyen érzés. Nem szabad stresszelnem, azt mondták, hogy itt az ilyen lények teljesen természetesek.
- Gyerekek, pálcákat elő!- parancsolta McGalagony professzor. Mi meg sem mozdultunk, ledermedtünk a félelemtől.- Most azonnal!
Nem mertünk tiltakozni az igazgató parancsával, így mindenki előrántotta a saját pálcáját. Voltak akik egy kis késéssel, de én egyből engedelmeskedtem.
       Hirtelen több mint ötven porfelhő szerű lény suhant át a hulla fölött és közeledett felénk.
- Peribit tenebris!- kiáltották kórusban a diákok és a tanárok kórusban. Persze, mi elsőévesek semmit nem tudtunk csinálni, mivel fogalmunk sincs, hogyan kell varázsolni. Több mint ötszáz fénycsóva szállt a szörnyetegek felé. Néma csönd és feszültség honolt a teremben. A varázslat nem hatott. Furcsa rémültség tükröződött a tanárok arcán.
        A lények öt csoportra osztódtak, mindegyik egy-egy asztalt támadott meg. A tanárok mindenféle varázslatot mondtak, de egyik sem volt hatásos. Az asztalunk végén ültek a legidősebbek. A fiúk próbálták védelmezni a lányokat, hátra küldték őket hozzánk.
        A szörnyetegek hihetetlen dolgot csináltak. Az egyik felsőéves fiút körbefogták és olyan volt mintha beszélnének hozzá. A többiek próbáltak a közelébe férkőzni, de valamilyen energiamező eltaszította azokat akik társukat szerették volna menteni. A lények minden asztalnál kiválasztottak valakit akit elfogtak, és különös hanghullámokat bocsátottak ki feléjük. Ezután következett a legkülönösebb dolog, amire talán senki sem számított. A szörnyek szétszéledtek és porrá váltak. Mégis mi volt ez?

        - Öhh, gyerekek, szerintem mindenki menjen a hálókörletébe és azok a gólyák öhh, akiket még nem osztottak semelyik házba se, azok, hát menjenek a Hollóhát toronyba. Valaki pedig takarítsa el onnan azt a halottat.- szólalt meg Angelina Johnson professzor, aki közvetlen McGalagony mellet ült, aki szintén "beszélt" a szörnyekkel. Johnson tanárnő biztosan észlelte, hogy az igazgatónő most nincs abban az állapotban, hogy megszólaljon.-Gyerünk, gyerünk! Induljatok! A felsőévesek mutassák az utat! Menjetek már!!!- senki sem értette, hogy most mi történt vagy esetleg mi fog történni.