9.fejezet~ Megmentők lettünk?

A fiú szeme lecsukódott, aztán hirtelen a földre rogyott.
- Meghalt?- kerdeztem ijedten.
- Nem, csak elszundikált.- kacsintott a lány.- Gyere már!
Elszaladtunk a folyosó vegere, ő berúgta a legutolsó ajtót es berohant.
- Zoe! Mit csinálsz te itt?- hallatszott a kiáltozás a szobából.- Pete meg fog ölni!
- Elkábitottam, bár nem tudom meddig tart, úgyhogy gyertek!
- Hogy csináltad?
- Ő segíte... Weasley hol vagy?
 Most hozzám szólt?- gondoltam. - Mondjuk, milyen másik Weasleynek szólt volna?
- Itt vagyok...- leptem be a szobaba. A falak sárgák voltak es piszkosak. Egy apró TV volt elhelyezve a komódon. A szoba közepen egy alacsony asztal volt, körülötte három ágy összezsúfolva. Mindegyiken ült egy idősebb fiú, akiken csak egy rövid pizsamanadrág volt. Mindegyiknek egeszen kidolgozott felsőteste volt es fürkeszve figyeltek.
- Ez segített neked?
- Már bocs, de nem ez hanem ő.- szólt Zoe, es rám mosolygott.- De most már húzzunk el innen jó gyorsan.
Az aranybarna hajú fiú fölugrott es odasetalt Zoe-hoz.
- Jaj, Jackson, úgy feltem.
- Nincs semmi gond, most már itt vagyok, majd megvedelek.
A másik ket srác ott toporzekolt a pár mögött, es láthatólag idegesek voltak. A magasabbik rájuk kiabált:
- Jól van, cupp, cupp, cupp, oke. Menjünk már!
Elindultunk. Igazából olyan kínosan ereztem magamat közöttük. Olyan kicsi, tapasztalatlan, hülye kisgólyának számitottam.
- Baj van Weasley?- kerdezte az alacsony fiú.
- Jaa, nem, Csak annyi, hogy öhh nem kellene szólni a többieknek?
- Hát de.- vakarta a fejet. - Srácok!
- Mi van tesó?- nezett hátra Jackson, aki erősen szorította Zoe kezet.
- Mondjuk meg a többieknek, hogy kijöhetnek!
Egyenkent kinyitottuk az ajtókat, aztán bekiabáltuk, hogy gyorsan meneküljenek. En nem mertem, mert rettegetem, hogy újra ártatlan hullákat kell látnom, akik igazábol semmit nem tehettek. Ahogy vegeztunk, gyorsan lerohantunk a lepcson aztán futottunk a Nagyteremhez. Gondolom ide kell jönni veszhelyzetkor.
     Rengetegen voltak már lent. Sokan sírtak, de voltak olyanok akik jókedvűen társalogtak. Nem volt a teremben tanár, ami kicsit aggasztott. Nem azert, mert annyira hiányolnám a tanításukat. De nem szeretnem, hogy meghaljanak, pláne nem így.
      Leültünk a Mardekár asztalához, ahol a legtöbben voltak. Közöttük Zoe barátnői, akik nem akartak neki segíteni. Ők szomorúan neztek rá, de Zoe rájuk sem hederített. Mentem volna az elsősökhöz amikor Jackson rám szólt.
- Maradj Weasley! Ennyi csak jár neked, azután, hogy megmentettel minket.
- Gyere, te kis megmentő!
- Hogy hívnak? Mármint mi a keresztneved?- kerdezte az egyik fiú.
- Rose.
- Szep nev. Engem Robnak,hívnak.- mondta az alacsony srác, aztán rámutatott a mellette ülőre.- Ő Justin, ő Jackson, ő pedig Zoe. Köszi, hogy segítettetek.
Az ajtón Kharon futott be, es meg nehany fiú. Odajött az asztalunkhoz es a fülembe súgta.
- Pete fölkelt, es idetart.